8. Rész

Anyuka is meglepődött. Mindenkit zavarba hozott ezzel. A nő hozzam lepett és megkérdezte tőlem:

     -Jobban vagy-e? A tegnap miért rohantál úgy el? Segíteni akartam!

Nem értettem semmit. Anyuka meg ennyit se. Rákérdeztem:

     -Nem értek semmit, tessék szépen elmagyarázni a dolgot eleitől végig!

     -Na jó, akkor elmagyarázom. Figyeljetek ide!  Tegnap dél fele történt az egész (Ne már, ez látott tegnap Istvánnal-gondoltam). A Kossuth Lajos szobornál történt az egész dolog (Kezdek rosszul lenni-gondoltam). Én épp tartottam fel a központra, hogy valami jó ruhát vegyek a fiamnak.

     -Jól van, térjen a lényegre!-mondta anyuka

     -Szóval akkor tartottam a központra, tudjuk, hogy nagyon meleg volt. Téged is megláttalak Emőke., ott az úton, valami volt a kezedben. Biztos a könyvtárba tartottál. És egyszer csak láttam, hogy elájultál az úton, biztos a nap megsütötte a fejed és azért (Elájultam? Nem tudok erről semmit-gondoltam)

     -Én kérem szépen nem ájultam el a tegnap, nagyon jól éreztem magam-vágtám rá 

     -Azért én is ismerlek téged, és odafutottam, ott voltam melletted vagy 5 percig, már mentőt akartam hívni, de egyszer csak felébredtél és futottál lefele. Úgy elfutottál, hogy még egy szót se tudtam váltani veled.

    -Emőke, ezt nekünk itthon nem is mesélted el!

    -De, anyuka én nem emlékszek semmire!

    -Baj van itt, holnap megyünk a kórházba, vizsgáljon meg az orvos. Izgatom magam.

    -Anyuka nincs semmi bajom, nem megyek én orvoshoz. Nagyon jól vagyok.

Nem mondtam el, hogy ma voltam az orvosnál. De akkor mi volt az az eset Istvánnal a kocsiban? Nem tudom. Ténleg lehet, hogy csak álmodtam. Meg kell kérdezzem tőle. Nagyon fontos. Ezért izgultam már ennyit a tegnap és a mai nap is? Akkor azért nem vagyok terhes, mert nem is feküdtem le Istvánnal? Megszólal ismét a nő:

    -És még egy furcsa dolog, amit észrevettem a tegnap (Jaj ne kezze, most tényleg ez álom vagy valóság, azt akarja mondani, hogy látott még Istvánnal is?-gondoltam)

    -Mi az a furcsa dolog?-kérdezte anyuka

    -Mikor Emőke el volt ájulva, mind azt mondta, hogy István, István.

    -Ki ez az István, Emőke?-kérdezte anyuka

    -Barátnőm, Izabella, pasija, de örökké veszekednek.

    -Én is mind ezt kérdeztem, hogy ki ez az István, de nem válaszolt, csak mondta a nevét.

    -Emőke te tényleg beteg vagy, holnap délelőtt nem megyek munkába, elkérezek a főnöktől és elmegyünk a korházba. Rendben?

    -De anyuka értsd meg, nincs semmi bajom. Nagyon is jól vagyok.

    -Te nem vagy jól, az orvos kivizsgál, és akkor kiderül, hogy jól vagy-e vagy sem.

Nagyon izgattam magam. Meg voltam egyrészt nyugodva, hogy nem feküdtem le Istvánnal, de azért megkérdezem. Legyen biztos. Biztos, ami biztos. A nő felállt és távozni készült:

    -Én, kell menjek, várnak otthon, csak eljöttem ide, mert fontosnak találtam a dolgot.

    -Nagyon szépen köszönöm, a viszontlátásra.

A nő elment, anyuka bement a szobába, ledőlt az ágyba, fáradt volt, nehéz napja volt. Azt gondoltam, hogy át kell menjek mamához, el kell újságoljam a dolgokat neki, lássuk, hogy mit szól. És még Robinak is el kell mondjam amikor hazajön a sátorozásból, nem fogja elhinni, hogy mi minden megtörtént velem ezen a két napon, és még holnap is nehéz napom lesz amikor anyukával elmegyünk az orvoshoz. Jaj, csak ne az az orvos legyen, aki ma megvizsgált engem.  Akkor nekem annyi. Elkéreztem anyukától és átmentem mamához. Előd otthon maradt. Nagyon nehéz az élet, gondoltam magamban.

 9. Rész

Ahogy mondtam az előző rész végén is, elkéreztem mamához, hogy meséljem el a történetet, ami ma történt velem miután hazamentem tőle, és még mi fog történni holnap. Borzalom. Ez az élet legrosszabb és legnehezebb napjai. Alig várom, hogy túl legyek rajtuk. Szerda van. Ezt a hetet nagy idegességgel és nagy nehézséggel kezdtem. Ilyen nehéz napjaim még nem voltak. Már ott is vagyok mamánál.

    -Emőke, mi a baj, megint mi történt?

    -Jaj, mama, mesélni valóm van a számodra.

    -Miért nem mesélted el az alatt míg mentünk le a városba? Lett volna idő.

    -De ez azután történt miután hazamentem tőled.

    -Az úton találkoztál Istvánnal, vagy mi lett? Meséld el.

    -Dehogy találkoztam, bárcsak találkoztam volna. Miután hazaértünk, nemsokára jött egy nő, és nagyon furcsa dolgokat mondott el nekünk. Eleinte nem értettünk semmit. De elmagyarázta, hogy minden ott volt a könyvtár közelében.

    -Látott téged Istvánnal?-szakitott meg mama.

    -Dehogyis mama, csak rólam van szó. Ugyebár a tegnap nagy meleg volt és nem tudom mi lett velem, elájultam az úton, és ez a nő látott, segíteni akart. De ez az esett nem tartott sokáig, kb. 5 percet. Utána magamhoz tértem és elrohantam. Nem tudtam beszélni vele. Én nem is emlékeztem, hogy elájultam. Ez idő alatt álmodhattam azt, hogy ott voltam a kocsiban Istvánnal.

     -Ezért volt az a nagy izgatottság a gyermek kapcsán? Nem is történt semmi. Nehéz napjaid vannak!

     -Hát igen mama, nagyon nehéz, életem legnehezebb napjai. És még valami amiért ismét kell féljek. Holnap anyukával megyünk a korházba, kötelezett engem. Semmi kedvem sincs, mind mondtam, hogy jól vagyok, nem fáj sehol, de ő meg akar nyugodni, hogy nincs semmi bajom.

     -Nem baj Emőke, túl leszel ezen is, és majd megint normális életed lesz.

     -Köszönöm mama a megnyugtatást.

Elköszöntem mamától és tatától. Tartok hazafele. Nem időztem sokat itt, későre járt az idő. Az úton elhatároztam, hogy mit is fogok tenni ma este. Egyszeris hazaérek, bekapcsolom a gépet, tusolok, kajálunk, és még egy kicsit gépezek, azzal fekszek le. Nem volt hosszú az út, és így otthon is voltam. Anyuka nézte a kedvenc filmjét  "Rubi”-t. Én is nagyon szeretem ezt a filmet, de ezeken, a napokon kénytelen voltam elhanyagolni. Máshol járt az eszem. Majd mikor megnyugodok, akkor majd megmondom anyukának, hogy mesélje el részletesen nekem. Bekapcsolom a gépet, fellépek messengerre, és látom, hogy István nincs fent. Azt akartam volna, hogy legyen fent, meg akartam volna kérdezni, hogy ültem-e bent a kocsijában, és még ehhez hasonló dolgokat. Ebben az esetben ráírtam volna, nem úgy, mint máskor. Gyorsan telt az idő. Vacsoraidő lett. A vacsora szalmapityóka volt és sült hús. Amit nagyon szerettem az a szalmapityóka volt, de a sült húst is szívesen megettem. Most apuka nem töltötte meg a fejünket a süket dumáival. Jobban is tette. Jól eltelt a vacsoraidő. Nem akadt semmi baj, és ha jól tudom, akkor apuka még nem tudja, az esetett az ájulással kapcsolatosan. Nem is baj. De úgy is tudom, anyuka el fogja mondani apukának. Nem szokott olyat tenni, hogy ne mondja el. Megköszöntem a vacsorát, felálltam az asztal mellől, és lepihentem az ágyba. Istvánra gondoltam. Nem sokat tudtam pihenni, anyuka szólt, hogy meleg a víz és mehetek fürödni. Így is tettem. Bementem a fürdőbe. Apuka és anyuka a konyhában maradtak. Le voltak ülve az asztal mellé. Előd bent a szobában nézte a TV-t. Ahogy bent voltam a fürdőben, hallom, hogy anyuka és apuka el kezdenek beszélgetni. Eleinte nem hallottam jól őket. Az ajtóhoz vonultam, hogy valamit szedjek ki a beszélgetésükből. Egyszer csak megszólal anyuka nagyobb hangon: 

    -Hallod-e te Zsolt, találd ki, hogy ki járt ma itt nálunk nemsokára miután hazaérkeztem a munkából!

    -Nem tudom, mond el!

    -Beállít egy nő, és előhívja Emőkét, elkezdett mondani valamit. Eleinte nem értettem, hogy mit akar mondani, de majd elmagyarázta értelmesebben a dolgokat, és megértettem (Rólam beszélnek, nem szeretem ezt, tudtam, hogy el fogja mondani a déli esetet-gondoltam)

     -Mi az Eleonóra, mi lett? Kezdesz megijeszteni!

     -Azt mondta a nő, hogy tegnap délben Emőke elájult az utcán, és ő látta, akart segíteni, de nem sok időre magéhoz tért, és elszaladt, és még ájulás alatt valami István nevet emelgetett. Így mesélte el nő nekünk. Emőke nem emlékszik semmire.

   -Ez furcsa baz*meg, a leányzó valamit titkol, elölünk, és én ezt nem szeretem. Hívasd hamar ide, beszélni akarok vele!

Nagyon megijedtem. Szinte sírtam. Féltem. Hogy mi történt ez után, arra nemsokára fény derül.